Az előnyök ellenére kevesen nyújtják be online az adóbevallásukat

Az adóbevallás a modern technikának köszönhetően már online is intézhető, ez tulajdonképpen nem más, mint az elektronikus adóbevallás. Az adóbevallást hosszú évek óta be lehet nyújtani személyesen az ügyfélszolgálatoknál, illetve postán, de az utóbbi időben ezek mellet már megjelent az elektronikus vagy online adóbevallás is, ami a másik két módszerhez képest jóval egyszerűbb, idő- és energiatakarékosabb, segítségével ugyanis megkímélhetjük magunkat a kígyózó soroktól, ami a postán és az ügyfélszolgálatokon várja azokat, akik a határidő előtti utolsó napokban nyújtják be az adóbevallásukat. Ha az online módszert szeretnénk igénybe venni, mindössze egyetlen alkalommal kell rászánnunk magukat a hivatalok meglátogatására: az elektronikus adóbevallás lebonyolításához ugyanis ügyfélkapu szükséges, amit okmányirodában, de a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervénél, valamint az állami adóhatóságnál is igényelhetünk. Ezt követően az adóbevalláson kívül még számos ügyet intézhetünk online, a számítógép előtt ülve, otthonról. A papír alapon benyújtott adóbevallással szemben az online módszert választóknak nem kell kiemelten figyelni az aláírásokra. Ez apróságnak tűnik, de sok bevallás éppen azért érvénytelen, mert az adózó egy vagy több űrlapot elfelejt aláírni – papír alapon ugyanis minden oldalt szignálni kell, ahol az aláírás előre nyomott jele megtalálható. Az elektronikus adóbevallás elkészítését is megkönnyítik az erre a célra fejlesztett programok, melyek néhány kattintással letölthetők a NAV honlapjáról, majd az ügyfélkaput használva, újabb néhány kattintással elküldhető a bevallás. Mindezen előnyök ellenére a több millió adózó közül mindössze 600 ezren veszik igénybe ezt a formát.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>