Lelki gondozást kínált egy női börtön lakóinak az igazgatóság Angliában, miután több elítélt arra panaszkodott, hogy éjszakánként egy szerzetes formájú szellem jelenik meg, aki mindnyájuk által irigyelt képességgel rendelkezik: könnyedén hatol át a helyiségek falain. Illetékesek annál rejtélyesebbnek tartják a jelenséget, mivel Redditch-ben a Brockhill női börtönt 1965-ben újították fel, s azon a részen korábban…Read More
Fekete angyal Amerikában
Az amerikaiaknak arról a szóról, hogy eutanázia, Jack Kevorkian neve jut eszükbe. Ő az az orvos, aki hosszú éveken keresztül “segített át” gyógyíthatatlan betegeket a halálba, de ezt sokáig úgy tette, hogy a végrehajtás tényleges műveletének végső, döntő mozzanatát magára a betegre hagyta. Előkészítette a halálos adag szert, de a betegnek kellett megrántania azt a…Read More
A csúcson tartóztatták le a kínai pókembert
A francia Alain Robert helyett vasárnap egy kínai férfi jutott fel a világ harmadik legmagasabb épületére, a 420,5 méteres Csinmaóra, ott azonban már rendőrök vártak rá és letartóztatták, mert a felhőkarcoló megmászáshoz nem volt hivatalos engedélye. Nevét nem közölte az eseményről beszámoló Shanghai Daily. Az Anhuj tartománybeli férfit, aki puszta kézzel ötven perc alatt mászott…Read More
1200 méteres lesz a “világ leghosszabb festménye”
Egy malajziai művész arra készül, hogy fiával együtt megalkossa világ leghosszabb festményét. Egy helyi lap értesülése szerint azt tervezik, hogy a kép 1,2 kilométer hosszú lesz. A hazájában sokat foglalkoztatott 51 éves festő és énekes, Haszbi Chee reméli, hogy hamarosan elkészülnek a művel. Az alkotó előbb egyenként megfest 40 méter széles vászonlepedőket, majd összevarrja azokat….Read More
Több német nő hal meg infarktusban, mint férfi
Németországban manapság több nő hal meg infarktusban, mint férfi. Az ötven éven felüli nők közül minden másodiknak halálát okozza szívkoszorúér-elégtelenség. A német nőgyógyászok szakmai szövetsége ezt egész sor tényezőre vezeti vissza. Így például az infarktust elszenvedő nők általában 15 évvel idősebbek, mint az ugyancsak infarktusban megbetegedő férfiak, s ezért kevésbé ellenállóak. Az infarktust szenvedett nőknél…Read More